Soha nem értettem, mitől fém a fém. Jó jó, így vezet, meg úgy vezet, de nem volt triviális, mert nem tanították meg rendesen, hogy azért fém a fém, mert SZOBAHŐMÉRSÉKLETEN, LÉGKÖRI NYOMÁSON blablablablabla.
Aztán, hogy mi fém és mi nem az, az igazából nem a periodusos tábla oszlopaiban dől el, hanem ez, mint sok más, csak egy metszete az igazságnak. Túl specifikus ahhoz, hogy komolyan foglalkozni kéne vele, kivéve annak, akinek pont ez a feladata. Olyan ez, mint rajzolni egy kört. Voltaképpen nem bonyolult, de nem is triviális ránézésre, hogy  Adott ponttól egyenlő távolságra.... nem nagy kunszt. Egy másik, nézőpont szerint a kör tökre egy egyenes, ami eltalálja saját magát. Ha a megfelelő, nem euklideszi síkban nézed, akkor a sík egy metszete lesz belőle. Mint pl, amikor a lufit metszed egy 'sík' síkkal.
Egy mozgó, változó alakzatot is le lehet írni, két, megfelelően megválasztott sík metszetével. Az egyik, vagy mindkét sík dinamikus (a metszetük idővel változik). Mondok egy zsir egyszerű példát: hullámzó víztükör. Azért látsz rajta vándorló köröket, mert maga a sík az idő segítségével leírható alakzat a 3 dimenziós térben, és a metszete az a sík, amit úgy kapsz meg, hogy a napot, a víz felületét meg a szemed összekötöd.
Az egész bonyolult dolog, hogy a tündérek járják a táncukat a tó tükrén egy sokkal szebb dolognak adja át a helyét, egy képletnek (ugye bizonyos neuronok kapcsolódása dönti el, hogy kinek mi a szép, és ez ráadásul tanulható dolog). Van ez olyan szép, mint a kidolgozatlan elméletem a prímszám alapú számrendszerről.
(2^0, 2^1, 2^2... helyett 2,3,5,7,11 az alap. A szorzás egyszerű, mert csak összeadod a helyiétékeket, az összeadás viszont ...)