Tuesday, November 27, 2007

Útkeresés

Sajnos rá kell kattintadon, hogy lássad a körökbe írt számokat.

Rákerestem a neten az útkereső algoritmusokra, de olyan bénának tűntek, hogy inkább írtam egy olyant, amit én találtam ki :-) Biztos kitalálták már, mint Markoni és Popov a rádiót, de ez akkor is saját termék.

A lényeg a lényeg: ezen a térképen MOST 12 út van berajzolva.

Kicsit fárasztó megszámolni, úgyhogy inkább postolok, és segítséget kérek.

Ami következőre benn lesz: nem kell ennyi navpoint, mert néhol csak a connection nem lineáris voltát szeretném leírni velük, de nem kereszteződések, tehát feleslegesek, ráadásul lassítják az útkeresést. Majd ctrl+click-el lehet tördelni az útvonalat inkább.
A hot-spotokat már most is csak hintként tárolom, bár ott majd hozzáírom, hogy milyen Spot vagy connection-ról érdemes oda navigálni.
Vagabond említette, hogy esetleg a zsákutcákat is érdemes lenne tárolni, mert oda csak akkor megyek be, ha ott van dolgom. Igy másodjára inkább azt mondom, hogy nem fogom ezen törni a fejem, mert a mapon a zsákutca megjelölhető hotspottal. Harmadikra meg kifejezetten azt mondom, hogy a zsákutca nem jó, mert lehet, hogy épp egy zsákutca az, amiben vagy amiből ki kell navigálnom.
Kell majd egy függvény, hogy find a nearbyHotSpot, meg hogy findCampSpot. A hotspotot az agresszivek keresik, a campet a camerek. Van még az area-domination, akkor az út vagy a spot közelében a hotspotokat csekkolja (ha okos, akkor tudja, hogy melyikbe jöhettek be).
A .nav mellett lesz majd .stat is, ami megmondja, hogy hol hányszor halt meg a bot (illetve az adott algoritmus adott verziója), igy idővel a botok viselkedése módosul.

Path<0,8,9,10,11,12,13,14,1>
Path<0,7,23,22,21,18,17,16,15,1>
Path<0,7,23,22,21,25,24,16,15,1>
Path<0,7,23,22,27,26,25,24,16,15,1>
Path<0,8,9,10,11,12,20,19,17,16,15,1>
Path<0,7,23,22,21,18,17,19,20,12,13,14,1>
Path<0,7,23,22,27,26,25,21,18,17,16,15,1>
Path<0,7,23,22,21,25,24,16,17,19,20,12,13,14,1>
Path<0,8,9,10,11,12,20,19,17,18,21,25,24,16,15,1>
Path<0,7,23,22,27,26,25,21,18,17,19,20,12,13,14,1>
Path<0,7,23,22,27,26,25,24,16,17,19,20,12,13,14,1>
Path<0,8,9,10,11,12,20,19,17,18,21,22,27,26,25,24,16,15,1>
12 paths total

Tegnap kicsit még rágyúrtam. Most már vannak a navigációs pontok mellett útleíró pontok is. Kicsit ugyanaz, pepitában, de mégsem. Most már sokkal keveseb utat kell megkeresni, mert sokkal kevesebb pontja van a gráfnak (igaz az élei bnyolultabbk lettek). Az elágazások közti út úgyis csak megvezetésre szolgál.

Most, hogy így gondolkodok, lehet, hogy át kéne rakni ez a postot a helyére, a játékos blogba :)

No comments:

Post a Comment