Leírás:
A Ford Transit a 61-es főútról kanyarodott rá a Mártírok útjára, ám közben az út bal oldalán lévő családi ház falának csapódott, majd a szomszédos családi ház vaskerítését átszakítva az udvaron állt meg. Elöl egy 14 éves magyar származású német lány, valamint egy 16 és egy 17 éves iharosberényi fiú ült. Mindhárman a roncsok közé szorultak. A Fordban jobb oldalt utazó fiatal lány életét a mentők már nem tudták megmenteni. A holttestet és a súlyosan sérült fiúkat a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.
Hogy miért jó tűzoltónak lenni? Semmiért. 14 éves kiscsaj tetemét kihúzni 2 hülyegyerek mellől nem egyszerű dolog, még akkor se, ha már 10 perce vágod a vasat a géppel, és nagyjából már szétfeszegetted. Aztán megfogod a hullát és próbálod úgy kihúzni, hogy szét ne akadjon, ne szakadjon, mert akkor megint meg kell fogni. Aztán végre betolod a műanyag zsákba, összepakolsz, hazamész, adsz puszit az alvó gyerekeknek, aztán egy darabig nézed a plafont, amíg hajnalodni nem kezd, vagy annyira fáradt nem leszel, hogy észrevétlenül elalszol.
Egy idő után már azt sem mondod az ilyenekre, hogy "áá, kár értük, nem kellett volna..." meg hogy "az a legrosszabb, amikor a fiatalok halnak meg, merthát mennek, mint az állatok..."
Csak gondolkozol, hogy miért ilyen hülyék az emberek, és megállapítod, hogy semmi értelme ezen agyalni, egyszerűen hülyék. Nincs min gondolkozni. Talán két-három hónapig most nyugi lesz, de utána megint ki kell majd húzni egy hullát valami fémdarálékból...
Mondjuk reészemről nem támogatom a biztonsági övet. Ha kirepül az arc, nincs kórház, egyből mennek a hullazsákba, és hát a hangásból mégis egyszerűbb összeszedni valakit, akinek 435 törése van. Kicsit laza az igaz, de legalább úgy rakod be a zsákot a hullaszállítóba, hogy pont kitölti a rendelkezésre álló helyet. A roncsot sem kell piszkálni, egyből mehet trailerre..
Pont olyan lenne, mint a szelektív szemétgyűjtés...
Tuesday, August 11, 2009
Páneurópai Béla news
Bélát mindenki ismeri és méltán közkedvelt személyiség cégünknél. Azoknak mondom, akik nem ismerik az arcot, aki ejtőernyőzött, hivatalos katona volt, egy évig alkudozott egy ducattira (meglett), most akar egy másikat, de Hajni, a felesége és kis bébijük anyja húzódozik némikép (Béla nem akkora egoista állat, mint én, ő figyelembe veszi a család véleményét is...) és van neki egy vespa robogója, aminek kanyar közben tekeredik a tengelye, meg egy olyan autója, amiről szerintem csak a lövegtornyot meg a lánctalpakat szerelték le.
Szóval Béla átvette Jimmy feladatkörét, aki már kb egy éve úgy beletemetkezett a projectbe, hogy nem küld mókásságokat :'( de Béla jó arc, és hát íme:
Ezt az ő sponzorálásában láthatjátok, páneurópai nyelvű, azaz minden európai érteni fogja elejétől végig (az angol feliratok csak zavart kltenek):)))
Monday, August 10, 2009
hogyan szabályozzuk a túlmunkát
Az van, hogy megint itt esz a rossebb, érik megint egy lebaszás, hogy túl sokat vagyok bent. Ehhez képest keveset reportolok.
De lehet, hogy megoldódik.
A flex builder gyakorlatilag 8 óra üzem után összeomlik... out of memory error... Ez olyan régi jó munkahelyi csengetésre hajaz, műxzak vége, szól a gőzsíp koppan a ceruza...
De amúgy meg para, mert úgy érzem ahhoz képest kurvára nem haladok a melóval. Pl egy szerver hívás debuggolása írd és mondd, 5 perc (4 break pointon kell átmenni, F8, F8, F8, F8...). Döbbenetesen lassú a rendszer. Nem csak amiatt ahogy meg van írva, de amúgy magában a környezet, amiben dolgozunk... olyan sebességgel mennek a dolgok, mintha a holdraszállást levezérlő computert programoznánk... lyukkártyával... amit galampostával küldünk el... a néninek, aki iktatja őket... miközben az unokájáról mesél egy másik mamának a telefonon....
Csak az, hogy elinduljon lokálisan a flex-es kliens több, mint egy perc. Ennyi idő alatt a wow elindul loginnal, trade-chat-el, lófasz bofasszal (és azt szidom, hogy milyenlassú!)
Na jó, restart és home, mert ez nem fog menni...

update: szopás
• 212.2 hours “gross” spent in the office
• 168.0 hours work expected from you this month
• 174.0 hours reported
És ez volt a május... Július... 235.0 hours “gross” spent in the office
• 212.2 hours “gross” spent in the office
• 168.0 hours work expected from you this month
• 174.0 hours reported
És ez volt a május... Július... 235.0 hours “gross” spent in the office
magamagam
A logika értelmetlen és használhatatlan, és ha kell, ezt pontról pontra tudom bizonyítani!
Friday, August 7, 2009
a kurva anyádat flex builder
Kezdek belefáradni, hogy a flex builder minden alkalommal, amikor olyanja van, kiszedi az
import flash.events.Event;
-emet... miközben buildel. Szerintem ezt egy elmebeteg írta. Remélem megnyúzzák halála előtt.
Persze közben buildel a baromarcú, 5%-nál tart, de nem áll le, csak 100%-ra teszi a procit... Tényleg szívből és boci szemekkel reménykedve gondolok arra, hogy remélem hogy egy olyan országban él, ahol még nem törölték le a halálbüntetést. De komolyan. Péntek fél kilenc és a kibaszott technika miatt nem tudom befejezni, amiért itt maradtam.
Miért nem lettem inkább drogkereskedő? Vagy kurvapecér?? Vagy miniszterelnök???
Fasz kivan, elmegyek haza, mert képtelenség dolgozni, annyira lassú ez a szar. 8:45 pm, péntek. A részegek már kint vannak az utcákon, lassan kell mennem hazafelé, mert nincs vadrásc a motoromon... :)

ma még ölni fogok
Hosszú az ellenségek listája, de ha ezt a faszt megtalálom, on sight megölöm. Gondolkozás és megfontolás nélkül, a társadalom, a jövő és a civilizáció érdekében. Amikor kénytelen vagyok a remote desktopos ablakból EMAILBAN átküldeni a copy-paste szöveget, ami amúgy 100 éve minden nap (egy-két kivétellel ugye) átmegy, tegnap átment, ma átment, most nem megy át. ctrl instert, shift insterc, copy, paste, ctrlc ctrlv.. bazmeg, helyileg megy. Remote desktop újra indít.... akkor se.... na akkor emailban egyik ablakból a másikba.
Leszarnám, de egy hiba üzenetet kell levélbe raknom, hogy ki szart el és mit miért...
Eh, fújd ki pocok, fújd ki. Persze közben rábukkantam a wikipedia idevágó cikkére, ami persze érdekes volt, csak kicsit túl van rajta húzva a vallásos téma. Amúgy minden rendben, semmi különös, elszart egy hét volt ez is. Annyi bugot sikerült megfixálni, mint múlt héten, amikor szabin voltam :/ Titokban azt tervezem, hogy valahogy besurranok a céghez és megfixálok párat, mert ugye ügyfél túlórát nem kért, a cég figyeli mikor jövünk, megyünk... Besunyulni bugot fixálni... Igen, tudom, hogy elmebeteg vagyok :D
Tuesday, August 4, 2009
na, ezt megörzöm, hogy lehessen postokba linkelni :)
http://index.hu/bulvar/2009/08/04/osszeragasztottak_hasat_s_faszat/
Az indexnek plusz 10 pont jár a cikk linkjéért, hisz a cím az oldalon már csak a szoftos 'Hasához ragasztották a férfiasságát'
Subscribe to:
Posts (Atom)